Első bejegyzés

2013.12.05 12:39
Ma elindítottuk az új blogunkat. Kérjük kövesse figyelemmel, igyekszünk mindig friss információkat közölni. Az üzenetek nyomon követése RSS csatornán keresztül is lehetséges.

 

Abraham H. Maslow

Amit eddig nem tudtunk az emberi természetről

"Eddig talán szűkmarkúan mértük az emberi természetet, amennyiben nem tekintettük biológiai gyökerűnek a magasabb rendű emberi lehetőségeket. A méltóság szükséglete például alapvető emberi jognak is tekinthető ugyanabban az értelemben, ahogyan emberi jog az is, hogy valaki elegendő kalciumhoz vagy vitaminhoz juthasson az egészsége érdekében. Ha ezek a szükségletek nem elégülnek ki, az valamilyen betegség kialakulásához vezet.
Ha azonban kielégülnek ezek a szükségletek, akkor eltérő kép bontakozik ki. Igenis vannak olyan emberek, akik érzik, hogy szeretik őket, és maguk is képesek másokat szeretni; akik biztonságban érzik magukat, és fenn tudják tartani magukat; és akik érzik, hogy tisztelik őket, és ők is tudják tisztelni saját magukat. Ha ezeket az embereket vizsgáljuk meg, és megkérdezzük, mi motiválja őket, akkor egy másik birodalomban találjuk magunkat. Én humanisztikuson túli (transzhumanisztikus) világnak nevezem, abban az értelemben, hogy mi motiválja, mi elégíti ki és mi aktiválja a szerencsés, fejlett, önmegvalósító embereket. Ezeket az embereket valami olyasmi mozgatja, ami túl van az alapvető szükségleteken. Akkor találjuk meg a fókuszpontot, illetve a kiindulópontot ebbe a világba, amikor olyan kérdésekre válaszolnak, hogy például „Melyek azok a pillanatok az életben, amelyek legjobban inspirálják, a legnagyobb kielégülést nyújtják? Melyek a nagy pillanatai? Melyek azok a jutalmazó pillanatok, amelyekben úgy érzi, hogy megérte dolgozni és élni?”
Az ezekre a kérdésekre adott válaszok az örök igazságok kifejeződései. Robert Hartman (1967) „belső értékeknek” nevezi ezeket: igazság, jóság, szépség, tökéletesség, kiválóság, egyszerűség, elegancia stb. Mindezek együtt azt eredményezik, hogy a harmadik pszichológia lassan utat enged a negyediknek, a „transzhumanisztikus pszichológiának”, amely a transzcendens élményekkel és a transzcendens értékekkel foglalkozik.
A legjobb körülmények között működő, teljesen kifejlődött (és nagyon szerencsés) embert általában olyan értékek mozgatják, amelyek meghaladják őt magát. Nem önző már a szó régi értelmében. A szépség nem valakinek a saját bőrén belül van, és az igazság vagy a rend sem. Aligha tudjuk ezeket a vágyakat önzőnek címkézni abban az értelemben, ahogyan az étel utáni vágyam az lenne. Ha igazságot sikerült elérnem vagy biztosítanom valaki számára, és ez jó nekem, az nem az én saját bőrömön belül keletkezik, nem az ereim mentén terjed. Ugyanúgy van odakinn, mint idebenn; ezért ez meghaladja (transzcendálja) az egyén testének határait. Így kezdünk el transzhumanisztikus pszichológiáról beszélni. […]
Úgy érzem, el kell választanom az ember képét a civilizációnk képétől. Eddig azt gondolták, hogy a civilizáció és annak érdekei kölcsönösen kizárják egymást az egyéni érdekekkel. Ami jó az egyénnek, az biztosan rossz a civilizációnak. Ha például önző, ha szabad folyást enged szenvedélyének, ha enged a késztetéseinek, ha nem fogja vissza magát, akkor elbukik a társadalom. Ez a freudi felfogás része volt. Ma azonban már rendelkezésünkre áll egy újfajta felfogás, a magasabb lehetőségekről, az egészséges társadalomról. Vannak olyan eszközök, amelyek alapján meg tudjuk ítélni és össze tudjuk hasonlítani a társadalmakat. Az egyik társadalmat jobbnak ítélhetjük meg, mint a másikat, mondhatjuk rá, hogy egészségesebb vagy több „növekedést serkentő lehetőség” áll rendelkezésre benne. Beszélhetünk a társadalom értékéről vagy a társadalom funkciójáról, vagyis az adott társadalomban a legnagyobb mértékű emberi kiteljesedésről. […]
Lehetséges, hogy egy ember iránt elegendő B-szeretet van bennünk, például a saját gyerekünk iránt, ami által lehetővé válik, hogy békén hagyjuk (ami nagy teljesítmény!). Lehetségessé válik, hogy a taoista értelemben hagyjuk őt békén, mivel olyannyira szeretjük, hogy abban gyönyörködünk, ahogy a saját igényei szerint növekszik. Ez vonatkozik az almafákra és az állatokra, de bármi másra is. Kiderül, hogy tudunk tárgyilagosak, elfogulatlanok lenni, nem ráerőszakolni magunkat és nem beavatkozni az életébe, békén tudjuk hagyni őt. Hagyhatjuk őt önmaga lenni. És nekem egyre inkább úgy tűnik, hogy ilyen szellemből származhat a legpontosabb észlelés, mivel a békén hagyó észlelés ellentéte a szelektív észlelés, hogy „Vajon tudom-e majd használni? Jó-e nekem? Vajon rossz ez nekem? Profitálni fogok belőle? Fenyeget ez engem? Veszélyes számomra? Meg tudom enni?” Ez mindig azt jelenti, hogy bizonyos mértékben elvonatkoztatunk, vagyis nem az egész dolgot, jelenséget, helyzetet látjuk. Azt jelenti, hogy csupán azt látjuk, hogy – mondjuk – ehető vagy nem ehető, ami azzal jár, hogy csak egy részét látjuk, vagyis pontatlanul észleljük. A B-szeretet, a nem beavatkozó objektivitás kevesebb elvonatkoztatással jár, és éppen ezért többet felfog a teljes igazságból."